zaporn.net
Egy asszony családi nyaralása - Harmadik nap

Egy asszony családi nyaralása - Harmadik nap

Reggel hamar felébredtem, nem tudtam aludni. Izgatott voltam, feldobott. A tegnapi napra gondoltam, amikor is a régi, szemérmes, elfogódott asszonyból egy szexmániás, ellenállni nem tudó szexre vágyó nő lett. Géza, Zoli, a nyilvános wc... eszembe jutva már kora reggel éreztem a sajgást lábaim között. Harcolt egymással a szemérmesség és szégyenlőség a kéjérzéssel és az utóbbi győzött.
Férjem még horkolt mellettem, kilopóztam a zuhanyzóba és letusoltam. Mikor végeztem már mindenki ébren volt. Mikor megláttam Gézát elfogott a vágy a nagy farka után, ő ezt észrevehette, mert vigyorogva kacsintott rám. Ma Géza és a férjem egész napra elmennek, hazaviszik Pétert. Reggeli után indulnak is.
Az ajtóban állva néztem, ahogy pakolnak. Péter és a férjem rakosgatták a táskákat, Géza mikor látta, hogy ott állok, visszajött hozzám és behúzott a fürdőszobába. A falnak nyomva markolta meg melleimet, miközben csókolóztunk. Én nem bírva magammal nyúltam bele nadrágjába, hogy érezzem hatalmas farkát.
– Édesem te aztán fel vagy húzva, tiszta lucsok a puncid, rólam álmodtál?
– Nem tudom, de annyira vágyom rád, hogy fogom kibírni, hogy nem dugsz meg.
– Ezt szeretem, ilyen kéjéhes vadmacskákat szívesen kefélgetek mindig, milyen nimfo lettél, de most elutazunk tudod. Majd holnap... ma használd Zolit, ha nem bírsz magaddal.
Szétrebbentünk, mivel bejött a férjem. Én idegesen, felhevülve néztem, ahogy bepakolnak és elutaznak. A puncim lángolt, benéztem Zolihoz. Benn, amit láttam, attól még inkább felélénkültem. Rita lányom meztelenül feküdt és széttárt combjai között Zoli feje buzgólkodott. Rita rám mosolygott.
– Anya, lécci ma ne zavarj minket, az a tervünk, hogy estig ki sem bújunk a szobából...
Hát értettem a szóból. Ma nem vagyok kívánatos személy itthon sem. Gondolkodtam mit tegyek. Menjek a partra napozni? Nem volt hozzá kedvem. Gondoltam, kihasználom a mai napot és bemegyek a városba, körbenézek. Megreggeliztem és mivel meleg volt, a bugyim fölé csak egy vékony szoknyát és egy kivágott vékony pólót vettem fel. Melltartót nem, bár tudtam, hogy így a melleim vonala kirajzolódik a póló alatt.
Besétáltam a városba. Odaértem a nyilvános WC-hez. Bemenjek vagy ne? Ennyire leadom magam? A puncim adta meg a választ. Bementem.
Nem volt nagy forgalom, a legtöbben a parton voltak, így percekig ültem a wc-ben. Mikor végre zajt hallottam a szomszéd fülkében, türelmetlenül jeleztem, hogy ott vagyok. Már jött is egy szép tiszta, ápolt közepes farok, amit mohón nyalni kezdtem. Erősen, keményen, vadul szoptam a férfi hangos nyögései alapján nem rosszul. Nem kellett 2 perc és a férfi eldurrant a számban.
Kimentem a fülkéből és az ajtót kicsit kinyitva hallgatóztam.
– Van benn a szopófülkébe valaki?
– Képzelje van, pedig a kurvák csak este szoktak jönni.
– Jól szopik a ribanc?
– Nagyon jó, bár eléggé gyors, mint aki évek óta nem látott faszt.
Kicsit elpirulva mentem vissza a fülkébe. Máris jött a férfi és nyújtotta farkát. A szégyenérzetem már el is múlt. Mohón vetettem rá magam és ezt a farkat is pár perc alatt elélveztettem. A férfi elégedetten húzta vissza farkát és meglepődve láttam, hogy egy papírpénzt nyújt át a lukon át. Elvettem, de ettől kicsit magamhoz tértem.
Kimentem az utcára. Hát kurva lettem volna, aki annyira begerjed, hogy bárkit leszopna? Nem mertem kimondani magamnak a hangos igent.
Össze voltam zavarodva, de a kielégülés utáni vágy a testemben nagyon erős volt. Eszembe jutott, hogy a férjem milyen büszkén mesélte tegnap, hogy leszopatta magát, ezt a felesége előtt nyíltan a többieknek mondja. Ennyire nyíltan nem aláztak még meg. És már el is múlt a szégyenérzetem.

8.
A nap erősen tűzött és ebédidő is volt, így kerestem egy helyet, ahova bemehetek. Egy nagyon előkelő bár volt a közelben, nem volt sok pénzem, de annyira szomjas voltam, hogy gondoltam ebéd előtt bemegyek és gyorsan iszom valamit. A bárpulthoz ültem és a mixertől egy hűsítő italt kértem, rábízva a döntést. Pár perc múlva el is készült az ital, egy zöld színű valamit kaptam. Fizettem is, hát nagyon drága volt, szidtam magam, hogy ennyire hülye voltam. Ez nem az én kategóriám, miért nem maradtam egy kólánál... Már mindegy, megkóstoltam az italt. Pár székkel arrébb egy férfi ült és láttam, hogy engem néz. Úgy 40-45 körülire saccoltam, a meleg ellenére öltönyben volt, elegáns, előkelő férfi. Vonzó férfi.
Igyekeztem nem odanézni és megittam az italt. Szenzációs volt, hűsítő, finom, igaz az aalflkalfohalfolalftartalma miatt hatása is volt. Kellemesen hűtött és ha még egyet ittam volna egészen lehűtött volna. De ilyen árak mellett.
– Ízlett hölgyem? kérdezte a mixer.
– Csodálatos volt, köszönöm.
– Még egyet hölgyem?
– Hát... most nem, köszönöm.
Ekkor a férfi pár méterre megszólalt.
– A hölgy az én vendégem, kérem, hozzon neki még egyet.
A mixer bólintott és elment elkészíteni. A férfi mellém ült.
– Remélem nem voltam tolakodó, engedje meg, hogy bemutatkozzam, Paul vagyok. Nem láttam még magát sosem itt, talán turista?
– Igen, a férjemmel és gyerekeimmel vagyunk és a camping faházakban lakunk.
– És hogy hogy így egyedül? A családja?
– A férjem hazavitte a fiam.
Beszélgetni kezdtünk, a férfi mindent megtudott rólam. Nem tudom miért nyíltam meg előtte, de őszintén meséltem neki. Arról is, hogy vannak gondok a házasságomban.
– De úgy vélem, hogy azért az Ön szexuális vágya, erotikus hajlama megmaradt, nem?
– Ööö, honnan veszi et?
– Tudja Ön egy nagyon szép nő és nagyon vadító. Az egész teste a nőiességet mutatja, az érett idomok mögött egy vonzó, gerjedt nő lakozik, aki érzéki és vad.
– Miket mond maga nekem?
– Hölgyem, megfigyeltem Önt. A pólóját majd kinyomja a mellbimbója, ami feszültséget, vágyat mutat. Több alkalommal megsimította a mellét és összeszorította a combját, számomra világos, hogy Ön fel van izgulva és kielégülésre vágyik.
– De Uram, maga el akar csábítani?
– Persze.
Megzavarodtam. A férfi láthatóan a felső tízezerbe tartozik, gazdag, intelligens és úgy beszélt, hogy majd elolvadtam tőle.
– Ne higgye azt, hogy én prostitulált vagyok.
– Dehogy hiszem hölgyem, ha az lenne, szóba sem állnék Önnel. Ön egy begerjedt, elhanyagolt férjes családanya, akiben túlteng az erotika és fél szabadjára engedni vágyait. Mikor volt férfival?
Nagy hülye vagyok, de elmeséltem neki Gézát és Zolit is.
– Ön csodálatos nő. Régóta kerestem egy ilyet.
– Tessék, miről beszél?
– Szeretnék Önnel többet is beszélni ha lehet, de most lassan mennem kell.
– Nem értem mit akar, de elnézést ki kell mennem a mosdóba...
Felálltam és kimentem a mosdóba. Nem volt semmi oka, egyszerűen teljesen megzavarodtam. Kiadtam magam egy idegen férfinak, elmondva nyíltan, milyen szexmániás lettem. Megmostam az arcom és kimentem. A folyosón szembetaláltam magam a férfival.
– Kérem, jöjjön velem egy pár percre, a mixertől kaptam ezt a kulcsot.
Benyitott egy ajtón, egy kis szoba volt benn, valamilyen raktár, se szék, se asztal. A férfi szó nélkül a falhoz nyomott és megsimogatta az arcom. Két tenyerével rátenyerelt a mellemre és megszorongatta. Felnyögtem, a férfi mosolygott, látta, hogy milyen állapotban vagyok. Teljesen felhúzta pólóm és egyik mellem harapdálta, közben kezével lenyúlt és benyúlt bugyimba. Megdörzsölte csiklóm, de mikor észrevette, hogy a puncim már így is nedves, felhúzta szoknyám, és elővéve farkát, bugyimat le sem húzva tangám mellett combom felemelve benyomta szerszámát puncimba. Lassú lökésekkel kefélt, felemelt lábam hátára kulcsoltam. Farka majdnem akkora volt mint Gézáé, teljesen betöltött, de teljesen be is fogadtam őt. Az egész csak pár percig tartott és éreztem, hogy belém élvez. Én nem tudtam elélvezni, de csodálatos érzés volt. Paul megcsókolt.
– Elnézést a gyorsaságért, sajnos sem az idő, sem a hely nem engedett meg többet, de csodálatos volt Önnel szeretkezni. De ennél jóval többet szeretnék ajánlani önnek. Kérem asszonyom jöjjön vissza ide a bárba ma 5 órára. Ön egy kincs, amit a helyén kell kezelni. Kérem, ne adja a szintet lejjebb, tudom, hogy Ön egy nimfomániás nő, aki csak most ismeri fel a vágyait és képességeit. Kérem, engedje meg, hogy bevezessem egy másik világba.
– De mit akar, mire gondol?
– Mindent elmondok délután, kérem, jöjjön vissza.
A férfi megigazította ruháit és elment. Én percekig a mosdóban maradtam, aztán kimentem.
9.
Az agyam járt, mint a motolla. A férfi nagyon vonzó volt és nem vagyok annyira naív, hogy ne tudjam, délután is meg akar dugni. Jöjjek vissza ide, ha visszajövök, egyértelműen megadom magam, vagyis kimutatom, hogy igen, igaza van, szeretném, ha megdugnának. Ez annyira szégyentelen dolog. Volt még 5 órám, viszont nagyon éhes voltam. Mivel nem voltam kielégülve, arra gondoltam ebéd után kimegyek és lehet hogy elmegyek a nyilvános wc-be, egy pár férfit leszopok, aztán maszturbálok és hazamegyek. Aztán közben...
A bárban nem láthattam, hogy megváltozott az idő. Mikor az utcán voltam, hirtelen a nyakamba zúdult egy hatalmas zápor. Ömlött az eső, pillanatok alatt bőrig áztam. 10 perc alatt elvonult a vihar, de én addigra csuromvíz lettem. És bár ismét itt volt a ragyogó napsütés, én átázott ruhában kerestem menedéket, hogy megebédeljek. Mivel kevés pénz volt nálam, nem mehettem akárhova, végül egy önkiszolgáló kajáldát találtam. Észrevettem, hogy többen néznek lopva, mikor egy tükröt találtam megértettem miért. Pólóm teljesen átázott, ilyenformán mellem teljesen átlátszott, a két barna folt egyértelmű volt. Nem érdekelt, beálltam a sorba és vettem kaját, az utolsó filléremet költöttem el. Gondoltam majd megszáradok. És néztem az órám, mikor lesz 5 óra, de az még nagyon messze volt. Gyorsan megebédeltem, éhes voltam már. Elég sokan voltak, így nem lepődtem meg, mikor két 25 körüli fiú ült le mellém enni. Láttam, hogy lopva nézegetnek, de nem érdekelt. Aztán az egyik megszólalt:
– Te aztán jól megáztál.
– Igen, eléggé, de mióta tegeződünk?
– Nem kell annyira fennhordani az orrod, nem vagy olyan vén tyúk még, hogy ne tegezhessünk le. Sőt, a cickóidat bármelyik fiatal megirigyelhetné. Ekkora kemény csöcsöket élőbe nem gyakran látni.
– Semmi közük hozzá.
Nevettek.
– De fenn hordja valaki az orrát. Örülj, hogy tetszel nekünk.
Megenyhültem kissé.
– Na, jó rendben semmi gond. Végül is örülök, ha tetszem, bár nem szoktam a melleim mutogatni, de most így jártam. Az eső lerendezett.
– OK szent a béke, megihatnánk a békeitalt nem?
– Fiúk, nekem egy fillérem sincs már.
– Semmi gond, majd én hozok italt, ugrott az egyik s elment.
Három pohárral és egy üveg kalfonalfyaalfkkalfal tért vissza.
– Itt nem lehet kapni, de szereztem máshonnan.
Megittuk a pertut, az ital erős volt nagyon. Megköszöntem nekik az italt és kértem őket, hogy hozzanak egy colát nekem. Erre bezengték, hogy ez már sokba kerül, de ha jó leszek, akkor hoznak. Megígértem. Jött a cola. Az egyik fiú ekkor átült az én felemre, mellém. Kezét a combomra rakta.
– Hé, ez a kóla ára?
A fiú simán tapizni kezdte a combom, ezt látva a másik fiú is átjött és ő is tapizni kezdett.
– Na, ebből elég fiúk, befejezni. Férjes asszony vagyok, nem kurva, nem fogtok ennyi ember előtt fogdosni.
– OK akkor gyere menjünk el moziba, itt van mellettünk egy.
Beleegyeztem, mivel időm volt és gondoltam így gyorsabban múlik. Csakhogy a mozi szexmozi volt, amit csak akkor vettem észre, mikor már ott voltunk. Befizettek és bementünk. A félhomályban javában zajlott a pornófilm, éppen 2 pasi kefélt egy nőt. Az egész mozi 5 sorból állt, mi az elsőbe ültünk le, persze én középen. Rajtunk kívül két férfi volt a teremben, hátrább a sötétben húzódtak meg, nem láttam az arcukat. Mivel mi az első sorban ültünk, a film fényeiben, mi jobban látszódtunk.
Egy ideig csendben néztük a filmet, de aztán ahogy számítottam a két fiú keze elkezdett tapizni engem. Gondoltam hagyom egy ideig, aztán leállítom őket. Először mindketten combomra rakták kezüket, mikor hagytam, bátrabbak lettek és két oldalról két mellemre tenyereltek. Felhúzták a pólómat teljesen és egy-egy csupasz mellem fogták meg. Egyre keményebben markolászták cicijeim, aztán mikor az egyik szájába vette mellbimbóm és szívni kezdte, éreztem, hogy a bimbóim megkeményednek és nemcsak melleim sajognak, de két lábam köze is nedvesedni kezd. Felsóhajtottam, főleg mikor az egyik fiú keze két lábam közé nyúlt. Széthajtottam combjaim, ő pedig lehúzta bugyim. Immár csupasz puncim simogatta, majd odahajolva nyalogatta.
Ezek már nem maradhattak titokban, a két férfi hátul minket figyelt. Előrébb jöttek és közelről figyeltek minket. A fiú letérdelt elém és két combom közé bújva nyalta puncim, míg a másik fiú továbbra is mellemet gyúrta és szívta. Odanyúltam nadrágjához és nadrágon keresztül megmarkoltam farkát. A fiú kapkodva vette le, és már kemény farkát adta nekem. Feltérdelt az ülésre és én számba vettem kicsi, de aranyos farkát, keményen elkezdve szopni. A fiú nem volt ehhez szokva, mert felnyögött. Közben a két idegen férfi is felállt és mellettünk állva elővették farkukat, azt húzogatva néztek minket. A fiú a lábaim közte elővette farkát és dugni kezdett. Nagyon sietetett, én pedig még messze voltam a végtől. A két idegen is odajött és az ő farkukat is szopni kezdtem. Nagyon hamar elélveztek, hárman a számnál a fiú pedig belém spriccelt.
Lihegve ültek le. Én felálltam és kimentem, kerestem egy mosdót. Sokáig mosakodtam és nem mentem vissza már.
10.
Már fél ötkor beültem a bárba. Türelmetlenül vártam a férfit, már nem tagadtam magam előtt a vágyat, hogy vágyom arra a férfira. A mozi után sem élveztem el, de már forró voltam. Ráadásul benn hagytam a moziban a bugyimat, így most anélkül ültem. Pontban 5 órakor belépett szép öltönyében Paul. Kifizette az italom és kezemet megfogva húzott ki engem.
– Hova visz?
– Meglátod.
Az utcán egy nagy BMW állt, egy sofőr ajtót nyitott nekünk és mi hátulra ültünk be. Elindultunk.
– Honnan vette olyan biztosra, hogy itt leszek?
– Csak reméltem. Maga egy kincs, amit nem szeretnék elveszteni.
– De nekem férjem van.
– És az baj? Másra gondoltam.
– Mégis mire?
– Ha megérkezünk, elmondom.
Nem csodálkoztam azon, hogy a férfi közben átölel. Miközben keze mellemre simult, forrón csókolni kezdett, nyelvünk egymást kergette. Közben a férfi keze mellemről lejjebb vándorolt.
– Nocsak, a hölgyön nincs bugyi, ebéd óta elveszett valahol. Tudtam én, hogy jól ítélem meg Önt.
– Mire gondol?
– Arra, hogy nem bírja ki erotika nélkül, a teste erre vágyik. Ön évekig elnyomta magában ezt, de most az a férfi, akiről mesélt, felszabadította ezeket a vágyakat és már nem tudja megállítani. Hiába küzd ez ellen, nem fog tudni ellenállni. Sőt, nimfomániás lesz, aki szex nélkül ideges, őrült lesz. Ez nem baj, csak az a veszélye, hogy olyan elemekkel kerülhet kapcsolatba, akik nem méltóak erre és bajt okozhatnak.
– Nem hinném.
– Nem, Akkor mesélje el nekem, hogy ebéd óta kivel volt együtt? Ugye nem a férjével, és nem olyan férfival, akit ismert? Valakik felszedte Önt, vagy maga őt és nem bírt magával, keféltek. Talán még gumit sem használt. Így volt?
– ... Igen így. Két fiatal fiú vitt el egy szexmoziba.
– Tehát már az sem fogja vissza, hogy mások látják, nyílt helyen is hajlandó rá. Akkor már nagyobb fokozatban van, mint gondoltam, ön máris nimfomániás.
– Ez szörnyű, mit tegyek?
– Semmi baj nincs. Ez természetes vágy, jó Önnek és jó azoknak a férfiaknak is, akik Önnel vannak. Csak arra kell vigyáznia, hogy ne legyen baj, betegség, indiszkréció belőle. Ha rátör Önre a vágy, nem tud ellenállni neki és bárkivel kefélne, akár egy utolsó koszos valakivel is. Igazam van?
– Igen.
– Ezért segítek én. Olyan körbe viszem Önt, ahol megbízható módon, megbízható emberekkel bármikor gond nélkül leküzdheti a,, betegségét,,. Csak egy telefon és minden megoldódik, de megérkeztünk.
Millió kérdésem lett volna, de kiszálltunk. Egy nagyon szép, kisebb palota várt ránk. Bevezetett engem, benn egy másik férfi várt ránk, bemutatkozott, Joe volt.
– Miről van szó?
– Arról van szó, hogy van egy kiterjedt hálózatunk, olyan férfiakkal, akik egészségesek, megbízhatóak, ápoltak. És vannak olyan nők, akik úgy mint maga, szexre vágynak és mi a kettőt összehozzuk.
– De én nem leszek prosti.
– Nem is kell. Nem is kap pénzt semmiért. Egyszerűen csak annyi, hogy mikor Önre rátör a kéj, egy telefon, és olyan férfit talál, aki megbízhatóan kielégíti Önt, ott és úgy, ahogy akarja. Persze vannak feltételek és maga sem jár rosszul. De úgy látom, most is ilyen állapotban van.
A két férfi mosolyogva nézett engem. Joe megszólalt:
– Nem beszélhetnénk meg a részleteket kicsit később? Most szerintem mindhárman másra vágyunk. Igaz hölgyem?
Igazuk volt. Láttam, hogy mindketten testemet gusztálják, nadrágjuk már domborodott középen. Én pedig eleve zaklatott voltam, és már nem is akartam palástolni a vágyamat. Igazuk volt, valóban tüzeltem, mint egy szuka és ha az utcán lettem volna, az első férfinak odaadtam volna magam. Itt viszont 2 úriember várt rám és nézett rám vetkőztetve engem szemeikkel.
– Igen igazuk van. Mindenben.
Letettem a pohárt és eléjük álltam. Lassan, a szemükbe nézve felhúztam pólóm és ledobtam. A két férfi csillogó szemmel bámulta csöcseim. Kicsit mozgattam melleimet, majd lehúztam szoknyám és meztelenül álltam előttük. Lassan közelebb mentem hozzájuk és letérdeltem eléjük. Mindketten megszabadultak ruháiktól és meztelenül álltak előttem. Mindkét péniszt megfogtam és felváltva nyalogattam őket, majd bekapva számba felváltva szoptam őket, előbb finoman, majd egyre keményebben. Közben finoman dörzsöltem heréjüket, ők kedélyesen morogva élvezték a dolgot. De aztán megállítottak, megfogtak és az ágyra fektettek. Mellém feküdtek, Joe rábukott melleimre és csókolta, masszírozta őket. Mellbimbóm szívta, közben másik mellem gyúrta, gyötörte. Paul combjaimat hajtotta szét és megkóstolta immár nedves puncim. Belenyalt lukamba, nyelvével játszva bennt, miközben ujjával finoman, majd egyre erősebben csiklóm dörzsölte. Egy pillanatra visszatért nyelvével pöckömhöz, megnyalogatva, majd finoman harapdálva megduzzadt csiklóm, de aztán ismét puncim kezdte nyalni. Egyik ujjával csiklóm dörzsölte, de egy másik ujja lejjebb kutatott, popóm kereste és megtalálta. Joe közben duzzadó, feszülő melleim gyötörte, így nem csoda, hogy pár perc múlva kitörtem, mint egy vulkán, robbanásszerűen tört rám az orgazmus, rángatózva, nagyokat nyögve élveztem el a két férfi alatt, mellett.
Tetszett nekik a dolog, de persze nem hagyták abba, Paul széthúzva combjaim benyomta farkát puncimba és ütemesen dugni kezdett. Joe arcomhoz nyomta farkát és miközben szoptam neki, két kézzel markolászta gyúrta melleim. Pár perc múlva Joe hanyatt feküdt, éppen ideje hogy a farkam megismerje a puncidat, mondta. Felkeltem és Joe fölé guggoltam, combjaim szétnyitottam és lassan ráereszkedtem Joe mereven álló kemény farkára. Mikor teljesen rajta ültem, megálltam, nem mozdultam. Élveztem, hogy a szép, kemény hús bensőmet feszíti, éreztem rezdüléseit puncim falán, ahogy néha megrándult. Aztán lassan körözni kezdtem fenekemmel, riszálva hátsóm, de farkát nem engedtem kijjebb. Joe hangosan felnyögött és felnyúlva markolta meg libegő melleim és nem törődve semmivel fejte őket. Most már fel-le is mozogni kezdtem, először lassan, de aztán egyre gyorsabban ugráltam rajta. Joe melleimnél fogva lehúzott magához, majd hasra estem, de sikerült kezeimmel megtámaszkodnom, így most négykézláb álltam, Joe farkán mint egy dugattyú mozogtam, melleim lelógtak Joe arcához, aki két kézzel markolva nyomta szájához. Ekkor éreztem hátul Paul ezét, aki keményen megtapogatta fenekem, majd popómhoz helyezte kemény farkát és egészen lassan nyomni kezdte belém. Most már nem tudtam mozogni, két kezemmel támaszkodtam, a két farok felnyársalta két bejáratom, Paul néha fenekemre csapott, Joe pedig folyamatosan gyúrta lelógó melleim. A két farok eltérő ütemben mozgott bennem, először úgy éreztem széthasadok, de aztán óriási kéj öntött el. Másodszor is elélveztem, de ez a két férfit most nem igazán hatotta meg. Megállás nélkül mozogtak bennem tovább és testemet fogdosták, markolták, melleim gyúrták, úgy éreztem mindenhol van egy kéz, száj ami engem izgat. Elengedtem magam és nem fogtam vissza, hangosan nyögtem, sóhajtoztam. Aztán a két férfi is felgyorsult, hangosan nyögve élveztek el, amikor éreztem magamban a belövellő ondót, amint forrón árad szét bennem, én is elélveztem immár harmadszor is. Ezután mozdulni sem bírtam percekig.
A két férfi hagyott pihenni egy ideig, aztán rájöttem, hogy lassan mennem kell. Megmosakodtam, felöltöztem és majd félórán keresztül beszélgettünk még az ő kis klubjukról. Majd elbúcsúztak tőlem, és hazavittek kocsival.
Szerencsére a férjemék még nem értek vissza, Riták tv-t néztek. Rita boldogan mesélte, hogy mennyire jó napjuk volt Zolival és sajnálta, hogy nekem el kellett mennem. Megnyugtattam, hogy semmi baj, jól éreztem magam.
Published by szacs
2 years ago
Comments
1
Please or to post comments
alekoszisz
Ohh  ,hogy miért nincs belőle ezernyi mindenhol...
Reply