zaporn.net
Hárem

Hárem

Kezdetben

A csaj bevallotta, - 17 éves volt - hogy utálja a végtagjait. Felizgatott a gondolat. k**erült, nem vagyunk magányos őrültek. A FB-on százával szedtük fel az ismerősöket, akik hasonlóan éreztek.
Barbara harminc éves volt, amikor már két gyönyörű, iker lányunk (Niki és Bori) és egy fiúnk, (Tomi) volt. Nagy gondot fordítottunk a szexuális nevelésükre, sőt felkészítettük őket, hogy végtagok nélkül is van élet. Mindig volt otthon mankó és művégtag. A lányok imádtak mankóval járkálni. Láttam, hogy szexuális izgalmat éreznek közben.
- Mond csak Niki, milyen érzés mankóval menni?
- Őrjítő. Annyira csiklandoz a puncim, hogy oda kell nyúlnom. Az egész testem bizsereg. A mellbimbóim teljesen merevek.
- És te Bori?
- Én mindig úgy képzelem, hogy a jobb lábam hiányzik és azért kell a mankó. Szoktam mozgatni a csonka combomat, dörzsölöm a bal lábamhoz. Utána mindig nedves a bugyim.
- Tamás?
- Tök kemény a fütyim, amikor a csajokat látom mankózni.
- Most egy osztállyal feljebb lépünk – szólt közbe Barbara. Vetkőzni! Üljetek körbe és mindenki fogja a mankóját. Képzeljétek el, hogy hiányzik a lábatok! Simogassátok a csonkot! Menni fog?
- Ó persze mami, szólt Niki, máris lepkék vannak a hasamban.
- Mozgassátok a csonkot. Éljétek bele magatokat, hogy nyomorékok vagytok. Örökre. Sosem fog kinőni a lábatok. Értitek? Kis nyomorék gyerekek vagytok. Láb nélkül. Még pisilni is mankóval kell mennetek. Örök társatok lesz a mankó. És még örülhettek, hogy csak egy lábatok hiányzik.
A gyerekek hangosan nyöszörögtek.
- Ne hagyd abba anyuci! Mondd még! – könyörgött Niki.
- Tedd a pinádra a kezedet! Forró, nedves, lüktető, kis punci. Tomi markold meg a fütyidet! Milyen kemény, ugye! Mozgasd szépen a kezedet le-föl. Lassan!
- De anyuci, annyira élvezem.
- Ne kapkodj! Lányok, a középső ujjatokat dugjátok mélyebbre és mozgassátok ki-be. Csúszós, nedves és meleg. Igaz?
- Óóó.. mamiiii, csodálatos vagy, előbb is megmutathattad volna – szólt Borika.
- Most dőljetek hátra, tárjátok szét a csonkot. Mami szereti nézni a nyomorék gyerekeit, nedves lesz tőletek és élvezni fog.
- Nekem már mindkét lábam tőből hiányzik, sikkantott Niki, nincs a puncim körül semmi. Megőrülök tőle.
- A puncitok felett találtok egy kis púpot. Nagyon érzékeny. Simogassátok a nedves ujjatokkal! Megvan?
- Igen, igen, mami.
- Na, akkor hajrá! Nyomorék vagy, nincs lábad. Csak a nedves lüktető punci. Tamás, te is kapcsolj rá. Akarom látni, hogyan élveznek a nyomorék gyerekeim. Még csak egy lábuk hiányzik, de az már sosem nő ki. A mami is nyomorék. Látjátok? Nincs lábam.
A gyerekek egyre hangosabban nyögtek. Elsőnek Niki kezdett élvezni. Hátravetette a fejét, szeme tágra nyílt, torkából hangos sikoly tört elő.
- Ááááááá aaaaaanyyúúúúúúúú……..aaanyúúúúú úúcci iiiiiiiii…….szeretlek anyúúúú. Véééééégggreeeeee……..ééélllvezekkkkkk.
Tomi és Bori, amint megpillantották az orgazmusban vergődő Nikit, rögtön mindketten élvezni kezdtek, állati nyögések és sikolyok közepette.
- Ez volt életetek első orgazmusa. Még sok ilyenben lesz részetek. Csak tőletek függ, hogy hogyan, mikor és mennyit fogtok élvezni. Fantáziáljatok sokat. Használjátok a mankót! Simogassátok magatokat az orgazmusig. Apu meg anyu segíteni fog. Hamarosan megtanultok baszni is.
- Baszni?
- Mikor a fiúk bedugják a farkukat a lányok puncijába, az a baszás.
- És ezt lehet? Nekünk is?
- Anyu, én veled akarok, szólt Tamás.
- Mi meg apuval – így Bori.
- Mindennek eljön az ideje. Most csak tessék figyelni és élvezni.
Barbara lehajolt és mögéje léptem és a farkam végét a pinája nyílásához dörzsöltem.
- Mit érzel ilyenkor anyu? – kérdezte Niki lihegve.
- Hogy egy csonka kurva vagyok, akit bárki megbaszhat, aki csak akar. Nem tudnék tenni ellene semmit.
- Én is egy csonka kurva akarok lenni, anyuci.
- Amikor apu felnyársal, olyan, mintha karóba húznának.
- Minket is karóba fog húzni apu?
- Igen. Mind a hármótokat.
- Tomit is?
- Igen, Tomit is és nagyon fogja élvezni.
Tövig nyomtam a farkamat Barbi nedves, remegő pinájába. Teste összerándult, megvonaglott, hangos sóhaj hallatszott: na vééééégre!
- Láttátok? Így megy be egy nagy kemény fasz a szűk kis pinátokba.

A műtét után

- Apu, megígérted, hogy megbaszol, ha nyomorék leszek - szólt Niki. - Én teljesítettem. Ki vagyok éhezve a farkadra.
Megfogtam Nikit, feltettem az asztalra és hanyatt fektettem. Nedves puncija épp a megfelelő magasságban volt. Csonka alkarjával a melleit simogatta. A bal karjából maradt pár centis csonk a bal mellét kényeztette. Megfogtam kétfelől a csípőjét és az asztal széléhez húztam. Önkéntelenül megrándult a lábai helyén maradt két félgömb forma hús.
- Szorítsd össze a combjaidat, te kis nyomorék kurva!
- De apu, nincs ott semmi. Nem tudom. Ó Istenem! Bárki megdughat. Nincs lábam. Csak a nedves puncikám meg a nagy csöcseim. Se kezem, se lábam.
Tekergette, mozgatta a kezemben a csípőjét. A combcsontok maradványai céltalanul vergődtek a megmaradt izmok között.
Barbarát, pár perccel előbb láncoltam a falhoz, karcsonkjainál fogva. Nézheti, ahogy megbaszom Nikit. Csak ne avatkozzon bele, mert az zavar. Ült az asztalom, hátát a falnak vetve, mellbimbói keményen álltak. Combcsonkjai közt látható volt szőrtelen, nedves pinája.
Annyit igazítottam a két nő helyzetén, hogy Niki szája pont az anyja punijához érjen. Barbara remegett, nyögött. Próbálta kiszabadítani magát, persze sikertelenül. Combcsonkjait széttárta, amennyire csak tudta, közelebb csúszott Niki szájához.
- Ez az kislányom! Szopjad anyu csiklóját, finoman haraphatod is a pinámat. Dugd be a nyelvedet! Úgy, úgy. Ügyes vagy. Anyuci élvezi, amit csinálsz.
- Én is évezem, mami. Te is csinálod majd nekem?
- Persze, csak előbb apád megbasz téged.
- Be fogja dugna a nagy faszát a puncimba?
- Be ám, de még mennyire. Tövig.
- És nem tudok ellene tenni semmit?
- Mégis mit tennél? Visítani és vergődni fogsz. A csonka karjaidat dobálni össze vissza. Meg rugdosni a két nemlétező lábaddal.
- Ne járjon a szád! Apu meg fog baszni, így is, úgy is. Méghozzá elég gyakran.
- Amikor csak akar?
- Igen, amikor csak akar. Te pedig odatartod a pinádat rendesen. Megmutathatod milyen nagy lány vagy! De ha nem akarod, akkor is meg fog baszni. A szűk kis pinádba dugja a nagy kemény faszát. És te élvezni fogod. Sikongatni fogsz az élvezettől. És könyörögni fogsz neki, hogy újra és újra basszon meg. Én viszont neked fogok könyörögni.
- Nekem? Miért?
- Hogy a karcsonkoddal basszál meg! Pont úgy néz ki, mint egy nagy kemény fasz.
- Igen, tényleg. Maradt valamim, a csöcseimen meg a pinámon kívül is.
Niki jobb keze egy húsz centis alkalcsonkban végződött. Nagyon ügyes volt vele. A csiklóját is tudta simogatni. Most finoman anyja pinájához illesztette és kezdte betolni a lucskos nyílásba. Barbara lélegzete elakadt, szája tátva maradt.
- Uhhh.....mami, micsoda érzés! Könyékig vagyok a puncidban. Tök forró, csúszós és lüktet.
- Áááhhh......ez nagyobb, mint apádé. Úristen! Mozgasd lécci, ki, be! Tényleg ilyen lehet a karóba húzás.
Nikinek koncentrálnia kellett. Szorgalmasan kefélte az anyját, közben rám is figyelt. Igazgatta, kicsit felfelé fordította a csípőjét, hogy jobban behatolhassak.
- Óhhh… apuci, nyomjad belém! Kívánom azt a nagy kemény faszt. Basszál szét lécci! Úgy vártam már ezt.
- Bírod, ahogy ez nagy kemény fasz felnyársal?
- Nagyon bírom. Őrjítő.
Megmarkoltam a seggét és ráhúztam a farkamra. Nyöszörgött. A szeméremajkai szétnyíltak, amint próbálta széttárni a nemlétező combjait. Megmarkoltam a húsban a két kis combcsontot és rásegítettem a mozdulatra. Csonkjai a tenyeremben rugdalództak.
Lassan de megállás nélkül hatoltam bele. Egész testében remegett. Már, már azt hittem elélvez a puszta behatolástól.
- Óóó mami, ez igen, szeretem apu faszát, szeretek baszni. Úúúúú… de jó. Nyomjad apu, nyomjad tövig, keményebben! Élvezni akarok. Aaaaahhhhh…..ez az, ez az apu. Ezt vártam tőled. Vééégre megtörtént. Ugye még sokszor meg fogsz baszni!?
- Meg se bírod számolni. Szeretem a szűk kis pinádat. És a seggedet is meg fogom baszni.
- Nagyon szereted baszni a nyomorék lányaidat? Akkor dugod belém a faszodat, amikor csak kedved van. A nagy vastag fasz jön fel bennem és nyom széjjel. Ahogy anyu mondta, mintha karóba húznának.
Lassan kezdtem ki-be mozgatni a farkamat Nikiben. Szeme tágra nyílt, arca kipirult, hörgött, lihegett, vergődött az asztalon.
- Haaa… ahhh, méééég…mééég… ez ilyen? Csodálatos, ahogy mozog bennem. Mindig ezt akarom érezni.
- Majd kapsz a pinádba rögzíthető műfaszt és akkor mindig ezt fogod érezni.
- Óóóó… jóóóó… basszál apu, basszad meg a nyomorék kislányodat! A csonka kurvád akarok lenni.
- Az vagy. Egy kis csonka kurva, kezek és lábak nélkül. Mire lennél még jó azon kívül, hogy megbasszalak? Élvezz, te kis kurva! Hallani akarom, ahogy sikoltozol az élvezettől!
Könnyedén rácsaptam a fenekére. Nem bírta tovább. Hirtelen tört rá az orgazmus, olyan erővel, hogy majdnem leesett az asztalról. A segge, két félgömb a pinája két oldalán, táncot járt a levegőben.
- Ááááiiiiiihhhhgggg…apuuuuuu….óóóóó….istenem. Szééééétszakadok. Igen egy kiéhezett, nyomorék kis ribanc vagyok. Kérlek apu, mondd még! Mondd, hogy nem vagyok több, csak egy punci, két csöcs meg pár csonk. Csak egy kis fasszopó kurva. És ez végleges, mindig így lesz, egész életemben. Sosem fog kinőni se a kezem, se a lábam. Akárki belém dughatja a faszát. Semmi sincs a puncim körül, ami megakadályozhatná. A seggem is teljesen védtelen. Csak egy tehetetlen kis picsa vagyok. Élvezem, ha megalázol. Dugd meg az összes lyukamat, kérlek! Csak egy tehetetlen, nyomorék csaj akarok lenni, akit bárki, bármikor megbaszhat.
Könnyen élvezett, sikítva és levegő után kapkodva. Hangos cuppanással kihúztam belőle a farkamat, és elkaptam Barbara csípőjét. Egyszerűen kirántottam alóla a fenekét, ettől hasra feküdt az asztalon. Rövid combcsonkjai és szőrtelen puncija az asztal szélén billeget. Két tenyerembe vettem a két csonkot, kissé megemeltem a csípőjét és a pináját ráeresztettem a meredten álló farkamra.
- Na végre, aaaaahhhhh, ez az, ez az, mééég. Nyomjad belém. Baszd meg rendesen a nyomorék feleségedet is!
- Ne félj, rendes lesz. Még nem is élveztem, az összes geci bennem van. Akarod?
- Én akarom, én akarom, apu én… - kiabált Niki. – Nem igazság, hogy megbaszol és nem adsz gecit a számba.
Máris követel ez a kis ribanc. Legszívesebben adtam volna neki egy pofont, de Barbara puncija lekötött. Niki hasra fordult és egyetlen könyökére támaszkodva odavonszolta magát a farkamhoz. Közben a hátára fordítottam Barbarát, hogy szabadabban mozogjon, így a kiscsaj is jobbam hozzánk fért. Rögtön nyalogatni kezdte az anyja csiklóját. Sőt bevette a szájába és szopni kezdte, mint egy mellbimbót. Barbara nyöszörgött és vergődött, le kellett szorítanom a csípőjét az asztalra. Niki felnézett rám, ajkai szétnyíltak.
- Apu, spiccelj a számba! Kérek spermát a számba!
- Megvárnád, míg anyád élvez?! Ne légy már telhetetlen!
- Megvárom, csak dugd a számba a farkadat! És a seggembe is!

Tomi igazi nő lett

Tamás csinos nő lett, hiába van fütyije. Többször is megfigyelte, hogyan dugom Barbarát. Mellettünk csücsült, bal kezével a melleit, jobbal a farkát és a csonkjait simogatta. Láthatóan nagyon felizgatta a látvány. Aztán kezdett Barbaránál érdeklődni.
- Anyu, milyen érzés, ahogy mozog benned apu farka?
- Jaj Tomi, nagyon finom. Az orgazmus minden mozdulattól egyre közelebb jön.
- Egyszer azt ígérted, hogy apu meg fog dugni engem is.
- Igen, tényleg. Kívánod?
- Nagyon. Azt akarom érezni, amit te.
- Akkor mostantól Tamara lesz a neved. Mit szólsz hozzá?
- Tetszik. Harmadik kislánya leszek az apunak.
- Igen kislánya leszel apunak. De előtte kellene tanulnod egy kicsit.
- Mit kell tanulni?
- Egy igazi nő hogyan szokott baszni.
- Hogy lehet azt tanulni?
- Megmutatom.
Azzal elővette az erre a célra alkalmas műfaszt.
- Feküdj hanyatt és tárd szét a lábaidat, már ami maradt belőlük és lazítsd el a seggedet.
Látod ezt a szerszámot? Ki fogom tágítani a puncidat, hogy apu könnyen meg tudjon baszni.
Tamara kukija rögtön felállt, a kezei a melleire tévedtek.
- Húú anyu, jól néz ki. Ettől élvezni is fogok?
Csak nyugi. Először bekenjük sikosítóval, aztán szépen feldugjuk neked. Most lazítsd el az izmokat! Eleinte kicsit fáj, de csak egy perc az egész.
- Nem fáj, inkább jó, nyomjad beljebb!
Amint a legvastagabb rész is áthatolt az izomgyűrűn a nagy műfasz szinte beleszaladt Tamarába. Felnyögött és mozgatni kezdte e fenekét mindenfelé, míg a nagy szerszám kényelmesen elhelyezkedett benne.
- Aaaaa….de jó, te jó ég, szuper érzés. A fütyim is olyan kemény lett tőle, mint a beton.
Barbara lehajolt és szopni kezdte a kis fütyit. Tamara gerince megfeszült, háta ívben felemelkedett az asztalról, kezei szorosan markolták a melleit. Barbara odahúzta magát Tamara fejéhez és szájon csókolta. Erre Tamara bal kezét kinyújtva, megmarkolta Barbi pináját.
- De jó kis puncid van anya. Szereted, ha így megfogom?
- Hú de mennyire. Markold erősen! A középső ujjadat meg dugd belém, jó mélyen!


Csak az alkalmas pillanatra vártam. Egyszer látom, hogy Tamara az asztal tetején dugja Nikit. Niki hanyatt feküdt, Tamara pedig a csonkjain állt Niki fenekénél és éppen azt figyelte, hogyan igyekszik Niki beterelni a farkát a csonka karjával a pinájába. Ha lehet, hátulról még jobban nézett ki, mint elölről. Szép kis kerek feneke, karcsú, hajlékony dereka izgatóan mozgott, amint segíteni próbált Nikinek.
- Ne légy már ilyen ügyetlen! Csak nyomd lefelé a farkamat! – mondta.
- Látod, hogy nem tudom. Nyomorék vagyok. Apu, gyere, segíts! Tamara meg akar dugni, de nem tudja belém rakni a fütyijét.
- Nem gond gyerekek, segítek.
Azzal leültem szorosan Tamara mögé. Előre nyúltam, jobb kézzel a fütyijét ballal a bal mellét markoltam meg. Közben a kőkeményen álló farkam vége éppen megérintette Tamara punciját. Persze rögtön észrevette mi történik.
- Óóóó apu… tényleg? Most? Egész teste remeget a vágytól.
- Niki! Tartsd a pinádat rendesen! Különben Tamara fütyikéje nem megy beléd.
Beirányítottam Tamara farkát Nikibe, ő ügyesen elkapta Niki derekát és ráhúzta a csajt a farkára. Ekkor én húztam hátra Tamarát, ettől a farkam tövig szaladt belé. Mindketten felsikoltottak.
A többieknek is feltűnt, mit művelünk, körénk gyűltek. Barbara és Bori is odavonszolta magát mellénk. Borika rögtön Tamara jobb mellbimbóját kezdte szopni. Barbara pedig hanyatt feküdt és ráhúzta magát Niki karcsonkjára. Hektor is ott állt, merev fasszal, zavartan. Nem tudta, mihez kezdjen a tömegben.
- Hektor! Bori!
Borika engedelmesen felállt a csonkjaira, fenekét felfelé fordítva, hogy a kutya könnyebben betaláljon a pinájába. Hektor értette a dolgát. Bori mögé állt és néhány mozdulattal el is találta a lucskos puncit. Könnyedén, tövig hatolt Borikába, aki rögtön sikítozni kezdett.
Published by dakpretender
2 years ago
Comments
Please or to post comments